A baba pontosan tudja, hogy mi a helyzet. Már akkor tudja, amikor az anyukája pocakjában van. Már ekkor érzi, hogy várják-e őt, vagy csak úgy jön. Az anyuka gondolatait érzi, fizikai és kémiai állapotát folyamatosan átéli. Majd megszületik a baba. Elvágják a köldökzsinórt, magára marad 

Járok-kelek a világban, most született 11 hónapja a kisbabánk, és egy kérdés egyre inkább foglalkoztat: hol vannak a kispapák? Mert én 11 hónapja rengeteg kismamát látok, rengeteg kismamának szóló cikkel, bloggal találkozom, rengeteg kismamának szóló reklámot, óriásplakátot, felhívást, programot találok, de kispapáknak szóló dolgokkal még nem nagyon találkoztam.

Egy frissen apává lett férfi szemszögéből elég elszomorító tehát a helyzet.

Mert én igenis kispapának tartom magam. A feleségem kismama, 11 hónapos a babánk és én meg kispapa vagyok. De nem olyan, amit a társadalom és a média diktálna.

Így: 

-nem veszek el a bababoltban mobiltelefonnal a fülemen bolyongva, mert nem ismerem fel a pelenkákat/bébiételeket. Én nem döntöm fel a cumispolcot, amikor keresem a babának valót  - ahogy a mi babánk ugyan nem is cumizik, de már adtam tanácsot tanácstalan kismamának a bababoltban, hogy milyen cumisüveget válasszon :)

-nem zavarodom össze, ha véletlenül vagy szándékosan egyedül maradok a babával, mert a páromnak éppen dolga akad;

-nem zárkózom el az elől, ha a babát tisztába kell tenni, fel kell öltöztetni, ki kell orrszívó-porszívózni a kis nóziját ha náthás;

-nem esem kétségbe, ha választanom kell aközött, hogy a haverokkal menjek el egy légbőlkapott ötlet nyomán sörözni vagy otthon maradjak a nap folyamán elfáradt feleségemmel és babámmal: egyértelműen otthon maradok;

-nem lóg még a fülemről is egy táska aminek nem ismerem a tartalmát ha a babával sétálni kell mennem;

-nem osztozom férfitársaim szexista felvetéseiben, ha másik (kisgyermekes) férfival találkozom;

- szívesen megyek el más kisgyermekesekkel találkozni a párommal

-számomra továbbra is feleségem a leggyönyörűbb és legokosabb nő a világon, nem érdekelnek a fiatalabb, ráérősebb csajok, csak azért mert a gyermekem anyja épp a babánkkal van elfoglalva.

Igaz, hogy mielőtt megszületett a kisbabánk, én is úgy gondoltam és alkudoztam feleségemmel, hogy csak pelenkáznom ne kelljen, mert ez volt számomra a fő mumus, ami a sok felém áradó negatív információ közül a legszörnyűbbnek tűnt. Konkrétan volt olyan ismerősöm, aki három gyerekkel azt mondta nekem, hogy ne aggódjak ezen, a három gyereket ő egyszer sem pelenkázta. Na hát nem lett igaza, semmi rossz nincs a pelenkázásban, sőt sokszor úgy érzem, hogy a kötődés lehetséges további elmélyítésének is egy eszköze ez a "szeánsz" :)

A fentiekben megfogalmazott negatív sztereotípiákat nyugodtan lehetne egy teljesség igénye nélküli felsorolásnak venni arról, hogy szerintem mi az ami túlnyomó többségben árad a médián keresztül a kispapákról. Kvázi sugallják, hogy a kispapa béna, tehetetlen, lusta, szerencsétlen, nem tud és nem is akarja tudni. Tudom, hogy ezek a média szemszögéből jól elsüthető, népszerű és könnyen emészthető poénok, de szerintem ha lennének olyan megjelenések is amik ennek az ellenkezőjét mutatják, akkor sok férfi nem tartaná magát eredendően is képtelennek arra, hogy házimunkát végezzen, ne adj Isten a babához hozzá merjen nyúlni.

Pl. miért ne lehetne pelenkát reklámozni úgy, hogy apuka pelenkázza a babát? Vagy bébiételt? Persze ne úgy, hogy közben fölrobban a lakás a szerencsétlenkedő kispapától, hanem ugyanolyan idilli helyzetekben, ahogy a kismamákat szokás mutatni. Szerintem tehát a médián keresztül igenis sok mindent lehetne tenni annak érdekében, hogy a férfi a családnál - a szoptatáson kívül :) - bármit meg tudjon tenni a baba gondozásával.

De addig is, amíg a médiából nem jön több pozitív üzenet a kispapák felé, a youtube például  tele van oktató videókkal: hogyan kell babát fürdetni, hogyan kell babát tisztába tenni, öltöztetni. Én ezeket megnéztem mielőtt megszületett a babánk és nagyon hasznos volt, hogy egyből tudtam, hogy hogyan kell a babával bánni, amikor hazavittük a kórházból. Voltak is ám csodálkozó rokonok, hogy "te hozzá mersz nyúlni a babához?"

De addíg is, amíg a média változtat a kispapák bemutatásán, (ami szerintem sose fog bekövetkezni), jó lenne, ha az amúgy is egész életükben a babákra kondícionált :) kismamák megfognák a leendő kispapa kezét és rászánnának jópár órát, hogy együtt megnézzék az oktatófilmeket, mielőtt megszületik a baba; sok későbbi kellemetlenségtől kímélhetnék meg magukat. Gondoljunk bele, a kispapáknak mennyivel könnyebb általában az autóvezetés mint a nőknek, mivel mi meg erre lettünk pici korunk óta kondícionálva. :) Mégis meg tudnak tanulni a nők vezetni, mert azt oktatják. A babázást viszont nem ...

Nálatok a kispapának mi az a dolog amit nem tud vagy nem hajlandó elvégezni és milyen lehetséges magyarázat van erre?

Nagy örömmel olvastam a szingliségedet körülíró postodat. Engedd meg, hogy ezúton reflektáljak írásodra.

Úgy érzem, hogy te most érkezhettél el abba az állapotba, hogy már nem harcolsz az egyedüllét, a szingliség ellen. És ez jó. Miért jó? Mert itt fogadtad el önmagadat olyannak, amilyen vagy. Itt jöttél rá arra, hogy nem vagy hajlandó megalkudni, csak azért, hogy egy, a társadalom által elvárt jelzővel illethesd magad: hogy párkapcsolatban vagy.

Azonban az, hogy nem akarsz alkalmazkodni senkihez, ha jobbra akarsz menni akkor nem mész balra nem annak a jele, hogy mennyire jó szinglinek lenni, hanem annak, hogy kezd kialakulni az egészséges önbecsülésed és nem vagy hajlandó a továbbiakban feláldozni magad. Az, hogy három napnál nem bírod tovább emberek között megint csak nem a boldogító szingliség jele, hanem annak a jele, hogy valószínűleg - az emberek 99%-ához hasonlóan neked is nehéz gyermekkorod volt, ahol az önbecsülésedet folyton rombolták szüleid, ezért alá-barátkoztál, nem a saját színvonaladnak megfelelő emberekkel tartod a kapcsolatot és ez mutatkozik meg abban, hogy 3 napnál nem bírsz tovább embereket. Ugyanez mind valószínűleg korábbi párkapcsolataidra is, mind baráti köröd meghatározásánál is igaz.

Kedves Klaudia! Szerintem nagyon jó irányba haladsz, viszont egy dolog nagyon megütötte a szemem amikor olvastam írásodat és ezért gondoltam, hogy haladéktalanul választ kell írjak neked, ez pedig a következő volt, idézlek: "Az a lelki vívódás, az a kattogás, és mikor már már erőszakosan akarod,hogy szeressenek. De ettől nem finom leszel és nőies, hanem rideg és férfias. Nem, én nem akarom,hogy valaki a férfias oldalamat erősítse." Engedd meg, hogy itt felhívjam figyelmed, hogy a férfiasság nem egyenlő a ridegséggel, hidegséggel. Ezek a jelzők megintcsak a társadalom (és gyermekkorod) által lettek a szemedben a férfiakra aggatva. Ha így látod a férfiasságot, hogy rideg, akkor valóban sokkal jobb számodra, hogyha egyedül vagy. Mert remélem, hogy ezidő alatt el tudsz majd gondolkodni magadon és sikerül rájönni az életben a nők és férfiak szerepére; arra, hogy egy férfi lehet szerető, védelmező, segítő, kiegészítő, kezdeményező, humoros, vicces: azaz hirtelen ezek a jelzők jutottak eszembe arról, hogy milyennek kellene lennie egy férfinak a párkapcsolatban. Merem remélni, hogy én is ilyen vagyok családomnak.

Az egy félreértés, hogy párkapcsolatban a nőnek gyengének kell lenni, a férfinak meg erősnek. Férfiként megmondhatom neked, hogy látni például, ahogy feleséged gyermeket szül, olyan gyengévé minősít mint férfit, hogy el se lehet mondani. Mindketten lehettek gyengék és erősek is, mikor-kinek milyen helyzete van az életben, ez a lényege egy egészséges párkapcsolatnak. Egy egészséges kapcsolatban felhúzzátok a másikat, ha a másik elgyengül, akkor hóna alá nyúlsz és magadhoz emeled. De ugyanezt meg tudja tenni a nő is! Szó sincs róla, hogy a férfiak szeretnek agresszívak és ridegek lenni. Ha ilyen férfiakat ismersz, akkor egy dologban biztos lehetsz: ők gyengék és félnek, csak ezt a maszkot tartják maguk előtt. 

Nekem 12 évnyi társas magányban leélt időszak után sikerült megtalálnom a páromat feleségem és gyermekem anyjának személyében, akivel 3,5 után, és gyermekünk születése után 11 hónappal is boldogabbak vagyunk mint valaha. Megismerkedésünk után minden egyes napot együtt töltöttünk, minden órát, minden percet. A 3,5 év alatt többet voltunk együtt mint az exemmel 12 év alatt. Sosem volt olyan, hogy olyat csináltunk, amit valamelyikünk nem szeretett volna, viszont csináltunk olyan dolgokat is, amit senki más nem csinálna azok közül, akiket ismerek. És ennyi idő alatt kiderül már, hogy képmutatás-e az egész, mert nem lehet ennyi ideig egy maszkot úgy fenntartani, hogy a 3,5 év alatt egyszer sem veszekszünk. 

Persze ebben nagy szerepe volt annak is, hogy miután elhagyott az exem, elmentem egy pszichiáterhez, hogy 33 évesen, 12 év párkapcsolat után (melyből 5 év házasság volt), mit is keresek a világban. És ugyanekkor találkoztam feleségemmel, akivel együtt jártunk (de nem egyszerre) a pszichiáterhez, hogy kitisztítsuk a fejünket és megismerjük önmagunkat, mielőtt komolyra fordítjuk párkapcsolatunkat. És valljuk is, hogy ez kellett mindkettőnknek, hogy le tudtuk vetkőzni azokat a családmodelleket melyeket mindketten gyermekkorunkból és szülő családunkból hoztunk, mert azokkal - ahogy a te írásodból is lejön - nem lehet boldog párkapcsolatot létesíteni. Létrehoztuk viszont saját családmodellünket, ami nem olyan értékeken alapul, hogy a férfi erős és rideg, a nő gyenge és meleg. De hogy mi lesz a Te családmodelled, hogy csinálsz-e, csináltok-e majdani pároddal egy sajátot, vagy megpróbáljátok továbbvinni amit szüleidtől kaptatok; ez csakis rajtatok múlik. 

És hidd el, annál, hogy megiszol egy pohár bort a teraszon csak egy jobb dolog van: ha ketten isztok meg szerelmeddel egy pohár bort a teraszon! :)

Titkon remélem, hogy sikerült egy kicsit visszaadnom a hitedet magadban és a párkapcsolatokban, még ha jelenleg szemmel láthatólag nem is ott tartasz, hogy párkapcsolatot kellene létesítened!

(válaszom az alábbi postra )

http://lelektenger.blog.hu/2013/08/21/szingli_vagyok_vallalom_a_szarnyaim_nelkul_soha

Szomorúan látom, hogy Magyarországon már szinte semmi sem működik a piac törvényei szerint, egy kivételtől eltekintve: ez pedig az alkoholizmus. Véleményem szerint ugyanis ma az országban egyetlen egy dolog van, ami széleskörűen és viszonylagosan korrupciómentesen tud működni: ez az alkoholizmus. (na persze gondolom a fiúk már készítik elő a jó kis törvényt erre is ám!)

Teljes város és annak propagandája épül már erre: Budapest egy nagy kocsmává változott, ahol semmi más nem él meg  a nemzetitrafikokon/cébéákon kívül, mint a diszkontlégitársasággal ideérkező fiatal külföldieket-, valamint a felhajtott gallérű kopaszodó/őszülő 40es politikusokat/seggnyalóikat/sikeresvállalkozókat, életunt multi-alkalmazottakat vagy éppen csak szerencsétlen hipsztereket (szüleink idejéből ismert régi nevén: trógereket) kiszolgáló belvárosi kocsmák.

Ennek külön kultúrája is van: ld. doboz nevű hely nyitására megalkotott nagyon trendi jutúb tízör film:

https://www.youtube.com/watch?v=1jroPVnlP7g

ami bemutatja, hogy a legnagyobb fíling akkor van, ha kis és nagydolgaidat az utcán végzed. Lassan tényleg átalalkul a város utcai wc-vé és kocsmává.

Van egy másik film ami kiverte nálam a biztosítékot, a napokban volt sláger a fészbukon egy 6 és fél perces film, amit júzerek share-eltek, hogy mekkora egy jó imidzs film budapestről, közben a hat és fél percből hat perc tizenkilenc másodperc csak arról szólt, hogy mennyire jól lehet piálni Budapesten.  Íme:https://www.youtube.com/watch?v=exYXYZqG_qo.

Nekem nem ezt jelentené egy élhető város. Tudom, minek nézem meg ezeket a filmeket. De ez akkor sem lesz így jó.