Nagy örömmel olvastam a szingliségedet körülíró postodat. Engedd meg, hogy ezúton reflektáljak írásodra.

Úgy érzem, hogy te most érkezhettél el abba az állapotba, hogy már nem harcolsz az egyedüllét, a szingliség ellen. És ez jó. Miért jó? Mert itt fogadtad el önmagadat olyannak, amilyen vagy. Itt jöttél rá arra, hogy nem vagy hajlandó megalkudni, csak azért, hogy egy, a társadalom által elvárt jelzővel illethesd magad: hogy párkapcsolatban vagy.

Azonban az, hogy nem akarsz alkalmazkodni senkihez, ha jobbra akarsz menni akkor nem mész balra nem annak a jele, hogy mennyire jó szinglinek lenni, hanem annak, hogy kezd kialakulni az egészséges önbecsülésed és nem vagy hajlandó a továbbiakban feláldozni magad. Az, hogy három napnál nem bírod tovább emberek között megint csak nem a boldogító szingliség jele, hanem annak a jele, hogy valószínűleg - az emberek 99%-ához hasonlóan neked is nehéz gyermekkorod volt, ahol az önbecsülésedet folyton rombolták szüleid, ezért alá-barátkoztál, nem a saját színvonaladnak megfelelő emberekkel tartod a kapcsolatot és ez mutatkozik meg abban, hogy 3 napnál nem bírsz tovább embereket. Ugyanez mind valószínűleg korábbi párkapcsolataidra is, mind baráti köröd meghatározásánál is igaz.

Kedves Klaudia! Szerintem nagyon jó irányba haladsz, viszont egy dolog nagyon megütötte a szemem amikor olvastam írásodat és ezért gondoltam, hogy haladéktalanul választ kell írjak neked, ez pedig a következő volt, idézlek: "Az a lelki vívódás, az a kattogás, és mikor már már erőszakosan akarod,hogy szeressenek. De ettől nem finom leszel és nőies, hanem rideg és férfias. Nem, én nem akarom,hogy valaki a férfias oldalamat erősítse." Engedd meg, hogy itt felhívjam figyelmed, hogy a férfiasság nem egyenlő a ridegséggel, hidegséggel. Ezek a jelzők megintcsak a társadalom (és gyermekkorod) által lettek a szemedben a férfiakra aggatva. Ha így látod a férfiasságot, hogy rideg, akkor valóban sokkal jobb számodra, hogyha egyedül vagy. Mert remélem, hogy ezidő alatt el tudsz majd gondolkodni magadon és sikerül rájönni az életben a nők és férfiak szerepére; arra, hogy egy férfi lehet szerető, védelmező, segítő, kiegészítő, kezdeményező, humoros, vicces: azaz hirtelen ezek a jelzők jutottak eszembe arról, hogy milyennek kellene lennie egy férfinak a párkapcsolatban. Merem remélni, hogy én is ilyen vagyok családomnak.

Az egy félreértés, hogy párkapcsolatban a nőnek gyengének kell lenni, a férfinak meg erősnek. Férfiként megmondhatom neked, hogy látni például, ahogy feleséged gyermeket szül, olyan gyengévé minősít mint férfit, hogy el se lehet mondani. Mindketten lehettek gyengék és erősek is, mikor-kinek milyen helyzete van az életben, ez a lényege egy egészséges párkapcsolatnak. Egy egészséges kapcsolatban felhúzzátok a másikat, ha a másik elgyengül, akkor hóna alá nyúlsz és magadhoz emeled. De ugyanezt meg tudja tenni a nő is! Szó sincs róla, hogy a férfiak szeretnek agresszívak és ridegek lenni. Ha ilyen férfiakat ismersz, akkor egy dologban biztos lehetsz: ők gyengék és félnek, csak ezt a maszkot tartják maguk előtt. 

Nekem 12 évnyi társas magányban leélt időszak után sikerült megtalálnom a páromat feleségem és gyermekem anyjának személyében, akivel 3,5 után, és gyermekünk születése után 11 hónappal is boldogabbak vagyunk mint valaha. Megismerkedésünk után minden egyes napot együtt töltöttünk, minden órát, minden percet. A 3,5 év alatt többet voltunk együtt mint az exemmel 12 év alatt. Sosem volt olyan, hogy olyat csináltunk, amit valamelyikünk nem szeretett volna, viszont csináltunk olyan dolgokat is, amit senki más nem csinálna azok közül, akiket ismerek. És ennyi idő alatt kiderül már, hogy képmutatás-e az egész, mert nem lehet ennyi ideig egy maszkot úgy fenntartani, hogy a 3,5 év alatt egyszer sem veszekszünk. 

Persze ebben nagy szerepe volt annak is, hogy miután elhagyott az exem, elmentem egy pszichiáterhez, hogy 33 évesen, 12 év párkapcsolat után (melyből 5 év házasság volt), mit is keresek a világban. És ugyanekkor találkoztam feleségemmel, akivel együtt jártunk (de nem egyszerre) a pszichiáterhez, hogy kitisztítsuk a fejünket és megismerjük önmagunkat, mielőtt komolyra fordítjuk párkapcsolatunkat. És valljuk is, hogy ez kellett mindkettőnknek, hogy le tudtuk vetkőzni azokat a családmodelleket melyeket mindketten gyermekkorunkból és szülő családunkból hoztunk, mert azokkal - ahogy a te írásodból is lejön - nem lehet boldog párkapcsolatot létesíteni. Létrehoztuk viszont saját családmodellünket, ami nem olyan értékeken alapul, hogy a férfi erős és rideg, a nő gyenge és meleg. De hogy mi lesz a Te családmodelled, hogy csinálsz-e, csináltok-e majdani pároddal egy sajátot, vagy megpróbáljátok továbbvinni amit szüleidtől kaptatok; ez csakis rajtatok múlik. 

És hidd el, annál, hogy megiszol egy pohár bort a teraszon csak egy jobb dolog van: ha ketten isztok meg szerelmeddel egy pohár bort a teraszon! :)

Titkon remélem, hogy sikerült egy kicsit visszaadnom a hitedet magadban és a párkapcsolatokban, még ha jelenleg szemmel láthatólag nem is ott tartasz, hogy párkapcsolatot kellene létesítened!

(válaszom az alábbi postra )

http://lelektenger.blog.hu/2013/08/21/szingli_vagyok_vallalom_a_szarnyaim_nelkul_soha